Baki

 Az azerbajdzsániak Bakinak nevezik fővárosukat, amit mi Bakunak ismerünk. De ennek a szónak van jelentése a magyar nyelvben is. Az értelmező szótár szerint a „baki” azt jelenti, hogy  kis hiba, apró melléfogás, tévedés adott munka, feladat teljesítése közben. E rövid bevezető után nem nehéz kitalálni az összefüggést a két jelentés között. Napok óta foglalkoznak nem csak a magyarországi, de a külföldi médiumok is Ramil Sahib Safarov, a baltás gyilkos ügyével. Annyi érv elhangzott már pro és kontra, hogy ehhez nehéz lenne bármit is hozzátenni. Ezért magam is csak értetlenségemet szeretném kifejezni a magyar kormány dilettáns döntése kapcsán. 

Számomra leginkább az érthetetlen, hogy Magyarországnak miért kellett beavatkozni éppen egy olyan térségbe, ahol amúgy is pattanásig feszült a helyzet, nem csak a rendkívül kiélezett örmény-azeri konfliktus miatt, hanem azért is, mert a térség a világhatalmi tényezők (tehát nem csak a nagyhatalmak) célkeresztjében áll.  A gazdag olaj- és gázlelőhelyek jelentősége mellett rendkívüli stratégiai jelentőséggel is bír (Oroszország, pontosabban a zűrös Észak-Kaukázus, Törökország és a Közel-kelet között, valamint Irán közvetlen szomszédságában). Ez az eset is bizonyítja, hogy Magyarországnak -  függetlenül az éppen kormányon levő pártok politikai színezetétől  -  mindig is csapnivalóan rossz volt a diplomáciája. Példaként hadd utaljak arra, hogy a román diplomácia mennyivel ügyesebb, hatékonyabb és sikeresebb volt az elmúlt 100 évben. A magyar diplomácia irányítói ne tudták volna, hogy Safarov átadásával darázsfészekbe nyúlnak? Hogy valóban belenyúlt Magyarország, mi sem bizonyítja jobban, hogy az ügyben megszólalt maga az amerikai elnök is. Korábban legfeljebb egy harmadrendű fehérházi fullajtár küldött táviratot az elnök nevében nemzeti ünnepeink alkalmából. Nem hiányzott az országnak éppen ezekben a válságos időkben, hogy ismét csak páriaként kerüljünk a világ figyelmének a középpontjába.

Azt is nagyon sajnálatosnak tartom, hogy ezt a szerencsétlen döntést az ellenzéki pártok mindegyike (!!) politikai haszonszerzésre használja. Ne gondolt volna senki a Fideszből arra, hogy ez fog bekövetkezni? Ne tudták volna azt sem, hogy a fejlett országok szinte mindegyikébe milyen erős az örmény diaszpóra befolyása? Szüksége volt-e Magyarországnak arra, hogy örmények százai tüntessenek a magyar külképviseletek előtt, érveket adva azok kezébe, akik amúgy is mindent elkövetnek hazánk lejáratására? Ne tudták volna, hogy Örményország azon nagyon kevés országok egyike, akit igaz barátunknak mondhatunk és aki nagyon barátságtalan lépésnek fogja tekinteni Safranov átadását. Ez a döntésünk még legjobb barátainkat is elriasztja. Hiába mondja Martonyi János, hogy ez a lépés nem az örmények ellen irányult, valójában mégis ez történt.  Ha a külügy nem látta előre, hogy ez fog bekövetkezni, az ugyanolyan nagy baj, mint az, ha látta, de mégis így döntött.

Egyetemi tanulmányaim alatt voltak azerbajdzsáni évfolyamtársaim, ezért saját tapasztalatból tudom, barátságos, kedves, de nagyon zárkózott természetű emberek. A mienktől nagyon eltérő a gondolkodásmódjuk, életfelfogásuk, viszonyulásuk az erkölcsi vonatkozású kérdésekhez.  Egy ismert román értelmiségi, az 1990-ben Magyarországra menekült Gelu Pateanu gondolatait idézem, aki már jóval korábban  -  igaz más összefüggésben   -  állította, hogy a keleti népekkel teljesen hibás európaiul tárgyalni. Nyilván ez a „keleti szellemiség” jellemzi Azerbajdzsánt is, ahol a fogalomalkotás és a fogalomhasználat másként fejlődött, mint Nyugaton, vagy akár Magyarországon. Ellentétben a keleti szellemiséggel, Nyugaton nagyobb fontossága van a kimondott szóhoz való ragaszkodásnak. Ezt nem úgy kell értelmezni, hogy minden keleti nép fia szeret csalni, hazudni, hanem csak azt, hogy bizonyos erkölcsi és etikai felfogásuk nem egyezik az Európában megszokott szigorúbb felfogással. A nyugaton elfogadott fogalmakhoz való viszonyulásuk bizonytalansága miatt szokott megtörténni, hogy a velük folytatott megbeszélést, vagy  megállapodást követően, ugyanaz a keleti kultúrkörhöz tartozó ember, aki valamit elvállalt, vagy jóváhagyott, egy idő múlva kerekre meredt szemekkel jelenti ki, hogy „hát én azt nem így gondoltam, amit akkor vállaltam, az nem az, amit most számon kérnek… és különben is a helyzet azóta változott”. Ezért kellett volna a magyar diplomáciának sokkal óvatosabban és nagyobb körültekintéssel eljárni.  Persze könnyű most utólag okosnak lenni, de megjegyezném, hogy már korábban is voltak akik jóindulattal próbálták figyelmeztetni a magyar politikusokat (mint pl. Magyarországi Örmény Kisebbségi Önkormányzat vezetői), de nem jártak sikerrel. A magyar illetékes döntéshozók elzárkóztak, nem kívántak velük szóba se állni.   

Gyakran hallottam másoktól is olyan véleményt, miszerint számos Fideszes politikus ma is úgy gondolja, hogy a pozícióval együtt járnak bizonyos kiváltságok, ösztönösen és arrogánsan úgy kezdenek viselkedni, mintha ők találták volna föl a spanyolviaszt.  

Hiába próbálna bárki is tanácsokkal segíteni, netán hasznos információkkal szolgálni, (mint tették azt a hazai örmények, az igen nagyszámú és nagy befolyással rendelékező külföldi örmény diaszpóra és valószínűleg még az örmény titkosszolgálat is), befogják a fülüket, bevonulnak hivatali szobáik mélyére, ahol el van ragadtatva saját döntéseik nagyszerűségétől. Így nem csak csatát lehet elveszíteni, de egy egész ország bizalmát, sőt magát az országot is.

Az a mód, ahogyan a kormány lebonyolította Safarov hazaszállítását, több mint baki, hiba. Nem kicsi, nagy -  hogy  „a nagy magyar” politikust plagizáljam. Sajnálatosnak tartom, hogy nagyon sok nemzeti érzelmű magyar ember, akik a mai napig kitartanak az Orbán-kormány mellett, véleményükkel egyik napról a másikra, olyanok közé sodródtak, mint Mesterházy, Gyurcsány, Vágó Gábor, Debreczeni József, Paul Lendvai, Kovács László, Vona Gábor és a többi hasonszőrű „kiválóság”, akiknek nagyon kapóra jött, hogy olyan kérdésben támadhassák a kormányt, amivel sok jobboldali ember is egyet ért. Ennek a "bakinak" még súlyos következményei lehetnek, amiért valakinek vállalnia kell(ene) a felelősséget.  Nem zárom ki, hogy ez az eset nem úgy vonul majd be a magyar politikatörténetbe, mint a mostani Fidesz-kormány bakija, hanem mint a legnagyobb baklövése.