Még nem késő?

Immár közel két éve politikai össztűz zúdul Magyarország jobbközép kormányára. Bírálják a kormány gazdaságpolitikáját, az Alaptörvényt, a Médiatörvényt, illetve féltik a Nemzeti Bank önállóságát. Ez az össztűz nem csak a hazai ellenzéki pártok, hanem az Európai Bizottság, a Nemzetközi Valutaalap és a külföldi balliberális vezető politikusok részéről is megnyilvánul. Sőt, ma már közhelynek számít, hogy a külföldi és belföldi „össztüzezők” jól összehangolják támadásaikat. Ami még meglepőbb, a magát radikális jobboldalinak minősítő Jobbik is számos kérdésben szinte ugyanazt a baloldali-liberális retorikát használva támadja a kormányt. Ezen állítás ellen bizonyára tiltakoznának, de kétségtelen, hogy ők is részesei ennek az összehangolt támadásnak. Most már értem, hogy szegény Csurka István miért tekintette szélsőségesnek a Jobbikot.

De ne tagadjuk, sajnos maga a Fidesz-KDNP pártszövetség is több esetben is okot adott a kormány bírálatára. Nem vagyok politikai elemző, csupán a politikai eseményeket figyelemmel kísérő és azokról magánvéleményt nyilvánító egyszerű magyar állampolgár. Ezért fenntartom magamnak az esetleges tévedés jogát.
Számos esetben a választópolgárok részéről jogosan fogalmazódik meg az a vélemény, miszerint „nem ezt ígérték”. Itt most nem gazdaságpolitikai, az emberek megélhetési nehézségivel összefüggő kérdésekről kívánok véleményt nyilvánítani. Különösen így van ez a legtöbbet bírált egykulcsos adóval. Tehát a gazdaságpolitikával nem kívánok foglalkozni, de azt elismerem, hogy nem hibáztatható a Fidesz-KDNP kormány azért, hogy a választások előtt még nem tudott a 2010 tavasza után bekövetkezett, egyre súlyosbodó gazdasági válságról és a balliberális kormányok által 8 év alatt felhalmozódott csődtömegről. 
Ezzel szemben a kormány néhány egyéb, nem a gazdasággal szorosan összefüggő területen, valóban követett el hibákat. Szubjektív megérzésem szerint, az utóbbi két év során, a következő  -  nem a gazdasággal kapcsolatos   -  hibák és mulasztások róhatók fel a kormánynak (a teljesség igénye nélkül):
1. Nem minden esetben sikerült a legmegfelelőbb kvalitású embereket állítani vezető pozíciókba. Ez egyaránt vonatkozik parlamenti képviselőkre, kormánytagokra és önkormányzati vezetőkre is.
Végignézve a parlamenti üléseket megdöbbentő, hogy néhány rendkívüli ülés (pl. államfő-választás) kivételével, szinte állandóan hiányzik az ülésteremből legalább kéttucatnyi kormánypárti képviselő. Biztosan jól meg tudják magyarázni távollétük okát („halaszthatatlan közfeladatok ellátása”), de választópolgárként nem tudom elfogadni, hogy hetente egy alkalommal ne tudnának néhány órát ott tölteni (ami tulajdonképpen a munkahelyük), legalább amíg a szavazások tartanak.  Ezért is helyeslem, hogy a jövőben parlamenti képviselők ne tölthessenek be más jövedelemszerző foglalkozást.
Számos képviselőről elmondható, hogy nem rendelkezik megfelelő vitakészséggel, sőt olykor még felolvasott beszédeik elmondása is nehézséget okoz számára. éhányuknak hasznos lehetne egy logopédus segítsége.
Jól emlékszem, hogy az első Orbán-kormány bukásának okait kutatva Tóth Gy. László a kudarc okai közé sorolta „a kontraszelektív személyzeti politikát”. Úgy vélem, hogy ezen a téren azóta sem sikerült érzékelhető változtatást elérni. 
2. Úgy vélem, hogy néhány tárca munkája is hagy kívánnivalót. Szinte már hagyománya van annak, hogy a magyar diplomácia irányítóinak nem mindig sikerült eredményesen képviselni az ország érdekeit, illetve reagálni néhány szomszédos állam packázásaira.  Ez vonatkozik többé-kevésbé a rendszerváltás utáni kormányok mindegyikére.  Gondolok pl. az Antall-, de különösen a Horn-kormány idején, néhány szomszéd állammal megkötött, Magyarországra nézve hátrányos, sőt megalázó alapszerződésekre.  Ez a rossz hagyomány folytatódott akkor is, amikor néhány szomszédunk EU és NATO tagságát Magyarország minden feltétel nélküli elfogadta. A külpolitikai ballépések közé sorolnám pl. azt, ahogy az előző, balliberális kormányok idején a magyar diplomácia reagált Sólyom László elnök úr emlékezetes szlovákiai és romániai látogatásának megalázó körülményeire.  A sikertelen diplomáciánk folytatódott 2010 után is. Példa erre az, ahogy a román hatóságok packáztak velünk a tervezett Nyirő-temetés körüli bonyodalmak alkalmából is. El kell ismerni, hogy ebben szerepe volt a szerencsétlen időzítésnek is. A magyar diplomácia sorozatos sikertelenségei közé sorolnám azt is, hogy Magyarországnak húsz év alatt sem sikerült elérni, hogy közelebb kerüljön a megvalósításhoz Székelyföld autonómiája. De ebben nyilván közrejátszott az is, hogy az RMDSZ odahúzódott minden bukaresti húsosfazék mellé, függetlenül attól, hogy éppen ki volt a séf.
Sokan vannak, akik ezt csak egy kézlegyintéssel elintézik mondván, olyan „kis országnak”, mint hazánk, nincsenek meg az érdekérvényesítéshez szükséges eszközei. Ez egy olyan, hagyományosan beidegződött hibás álláspont, amit ideje lenne levetkőzni. A hazánkéhoz hasonló nagyságú országok külpolitikája miért lehet sikeresebb? Gondoljunk csak arra, hogy a csehek nem egyszer milyen komoly fejfájást okoztak az uniós vezetőknek, amikor néhány kérdésben keményen megvédték az ország nemzeti érdekeit úgy, hogy még a hírhedt Benes - dekrétumokat is érvényben tudták tartani. A közismerten kiváló és az éppen aktuális politikai rendszertől függetlenül sikereket elkönyvelő román diplomáciáról nem is beszélve. 
Jogosnak tartom azt a minden oldalról megnyilvánuló kritikát is, miszerint a kormánynak nincs kultúrpolitikája. 
Talán az Emberi Erőforrás Minisztérium új tárcavezetője tud majd ezen változtatni. Legalábbis ez érzékelhető abból az interjúból, amit Balog Zoltán a minap adott a Heti válasznak, melyben a kulturális államtitkár személyét illetően kijelentette, hogy „A poszt ügyében az a kérdés, ki a legalkalmasabb egy erős államtitkárság vezetésére”.
3. Nem minden alapot nélkülöz a mai ellenzék azon állítása, miszerint néhány prominens Fideszes vezető meglehetősen arrogánsan viselkedik. Erről jut eszembe, a baloldalinak egyáltalán nem nevezhető jeles jogásznak, az Erdélyi Szövetség közelmúltban elhunyt elnökének, Lipcsey Ildikónak az alábbi kijelentése, melyet még az első Orbán-kormány idején tett:  A Fidesz „…nemzedék kezdett hozzánőni a szerephez, nem válaszolnak leveleinkre, telefonjainkra, már nem tegeződnek az iskolatársakkal, akikkel együtt kocsmáztak és hajkurászták a lányokat. Kikiáltották magukat prófétának. Sőt azt gondolják, akik nem tartoznak a klientúrához, azok dögöljenek meg. Apáik hiába gazsulálnak és nagyapáik hiába előszobáznak, a titkárnőkkel üzengetnek nekik. (…..)  úgy gondolják, a pozícióval együtt járnak bizonyos tulajdonságok, viselkedési formák, és ösztönösen úgy kezdenek viselkedni, mintha…. Ha valaki nem hiszi, menjen be bármely főhatósághoz, keresse meg az illetékes Hivatalnokot.  A sima modorú beamtert, aki havi fizetésünknek megfelelő áru márkás cuccokban jár. El van ragadtatva saját nagyságától  -  a nemzet szolgálatáról közben teljesen elfeledkezett.”  Ez a vélemény azóta sem sokat vesztett aktualitásából.  Hasonló, jobboldali személyiségektől származó vélemények felsorolásával folytathatnám, de talán ennyi is elég a megértéshez.
4. Ma már egyre többen kifogásolják a Fidesz gyatra, siralmas kommunikációját.  A kormányzati kommunikációért felelős szakemberek nem voltak képesek hiteles és közérthető tájékoztatást adni pl. a kormány gazdaságpolitikájáról.  Ezért jogosan merülhet fel az a kérdés, hogy vajon a leginkább megfelelő, nemzeti elkötelezettségű szakemberek töltenek be felelősségteljes posztokat, vagy csak azért kaptak ilyen megbízást, mert valakiknek a valakijei?  Ilyen rosszul, dilettáns módon kommunikált ügyek közé sorolható a földbérletek körül kibontakozó polémia is. A parlamentben pl. Gögös et. már hetek óta ezt a csontot rágja, mert a mezőgazdasági kormányzat képtelen megfelelő és meggyőző felvilágosítást nyújtani a föld-haszonbérleti szerződésekről, ezért folyamatos magyarázkodásokra szorul. A támadások nem csak az ellenzéki pártok részéről érik a kormányt, de olyan köztiszteletben álló és általam is nagyra becsült Fideszes képviselő is bírálja a megkötött szerződéseket, mint Ángyán József. Végre ideje lenne tisztázni, hogy mi a valós helyzet. Úgy tűnik, hogy eddig ez Budai Gyulának nem sikerült megtenni.
5. Sok ígéret hangzott el arról is, hogy a Fidesz egyszerűsíteni fogja az államigazgatást és csökkenti a bürokráciát. Nem vagyok a szükséges ismeretek birtokában ahhoz, hogy ezt érdemben tudjam megítélni. Azt viszont biztosan tudom saját tapasztalatimból is, hogy kormányra lépésekor a miniszterelnök megígérte a „söralátét nagyságú” adóbevallást. Ezzel szemben, soha még nem volt olyan bonyolult egy adóbevallás elkészítése, mint éppen most. Ezt nem csak én állítom, hanem ezt mondta Varga Mihály is a HírTV egyik legutóbbi Péntek 8 c. adásában, amikor elismerte, hogy az útmutató háromszori elolvasása után is gondjai voltak a bevallás elkészítésében. Még neki is! Ha nem túlságosan jóindulattal nézem a dolgot, akár arra a véleményre is juthatok, hogy talán a NAV illetékeseinek állhat érdekében a már szinte áttekinthetetlenül bonyolult nyomtatványok megszerkesztése, amivel saját nélkülözhetetlenségüket próbálják bizonyítani.  A bevallások elkészítéséhez emberek ezrei ezért kénytelenek segítségért sorba állni a NAV ügyfélszolgálati irodái előtt. Egy ilyen többórányi sorban állás egyben lehetőség arra is, hogy az emberek megbeszéljék mindennapi gondjaikat és véleményüket hangoztassák a dilettáns kormányzásról, az elhibázott adópolitikáról, stb.  Szüksége van erre a kormánypártnak?  Ki a felelős ezekért az áldatlan állapotokért?
6.  A legnagyobb mulasztást a végére hagytam. A választási kampányban elhangzott ígéretek közül, a kormánynak szinte semmi kézzelfogható eredményt nem sikerült elérni az elszámoltatások kérdésében. Igaz, néhány esetben történt nyomozás, talán még meggyanúsítás és őrizetbe vétel is, de ezeknek az ügyeknek a zöme még el sem jutott a bírósági szakaszba (Privatizációs mutyizások, BKV, Sukoró, Andrássy-úti ingatlanok eladása, stb.)  Ide sorolnám az elmúlt rendszer bűnösei felelősségre vonásának az elhúzódását, amire leginkább jellemző példa a Biszku-ügy.  Ne feledkezzünk meg az ügynöklistákról sem, annál is inkább, mivel a volt kommunista országok közül, a múlt rendszer bűneinek feltárása nálunk folyik a leginkább vontatottan. Erre számos jobboldali érzelmű ember sem talál más magyarázatot, mint azt, hogy a mai napig is még nagyon sokan áll(hat)nak oly közel a tűzhöz, hogy képesek ennek tisztázását továbbra is elodázni.
Már csak kevesebb, mint két év maradt a következő választásokig. Ha minden így folytatódik, akkor már az is megtörténhet, hogy a Fidesz most se fog okulni saját hibáiból és ismét veszít. A közvélemény-kutatók szerint máris remeg a léc. A nagy áldozatok és nehézségek árán elért eredményt, a „kimászást a gödörből” a mai ellenzék fogja újból eltékozolni.  Ha pedig mérleg nyelve átbillen az ellenzék oldalára, akkor az elpártoltak száma elérheti azt a kritikus tömeget, ahonnan már nincs visszaút.
Egy jobboldali érzelmű embert ez a lehetőség nagyon fájdalmasan érint.
Talán „még nem késő!” – mondhatnánk Gyurkovics Tibor népszerű műsorának címét idézve.