Egy hamis álmodozó: Lengyel László

Úgy tűnik, mintha Lengyel László nem is ezen a világon élne, aki egy maga kreálta Gazdaságkutató nevű elefántcsont-torony álomvilágába zárkózott. Megrökönyödve olvasom az alábbi sorait: „Most mindenki depresszióban, reménytelenségben üldögél, de a megszabadulás Orbántól és a napi félelemtől hallatlan felszabadultságot hozna”.  Ez egyáltalán nem igaz. Mert ha valóban így lenne, akkor mivel magyarázható a Fidesz kiugróan magas népszerűsége? Lengyel olyan képtelenséget állít, mint amilyen az is, hogy az esetleges „baloldali” győzelem olyan lenne, mint az amikor „valaki feljön a pincéből, látja hogy romok vannak odafönt, de végre senki nem lő, hozzákezdhetünk a szabad élethez”. Ma már senki sem kér abból a szabadságból, ami egyszer már valóságosan is bekövetkezett 1945 tavaszán, amikor az emberek valóságosan is feljöttek a pincéből.  Magam is tapasztaltam, hogy  – igaz még kamaszként  -  milyen is volt az a szabadság, ami akkor beköszöntött. Erről jut eszembe, hogy az akkor kötelezővé tett „Szabadság!” köszöntés valójában rabságot jelentett.  Lengyel László ezt kívánja visszahozni? Csak egy olyan sértett ember képes erre, aki a rendszerváltás után nem kapott semmilyen stallumot vélt érdemeiért.  Ezért most visszatér egykori övéihez.

A rendszerváltozás óta előbb szimpátiával, majd egyre nagyobb értetlenséggel olvastam írásait. Lengyelt is az a mérhetetlen Orbán-ellenes gyűlölet vezérli, mint a magukat egyedüli üdvözítőnek kikiáltó urbánusokat is, az első „chartás” tüntetéstől a Farkasházy-féle kerti-partikon át a hungarocell-szobor döntögetőkig. 

Lengyel meg sem kísérli felvetni azt a kérdést, hogy a „baloldalnak” a kudarcok okait nem-e inkább önmagában kellene keresni?  Meg sem kísérli, hogy a magát baloldalinak hazudó, az önfelszámolódás szélére szorult utódpártban keressen hibákat. Ezt a pártot ugyanúgy szentnek és sérthetetlennek tekinti, mint amilyen annak idején volt „az ország vezető ereje”.   Pedig  -  mint azt többször is állítottam  -   a magyar demokráciának nagy szüksége lenne egy nyugat-európai értelemben vett, valódi baloldali pártra, ami már sem elitjében, sem szervezetileg, sem sajtójával nem kötődik a megbukott proletárdiktatúra pártjához. Sokkal jobban szolgálna a magyar demokrácia és az ország érdekeit, ha Lengyel László, kétségtelen képességeit és tehetségét egy megújult baloldal megteremtésének szolgálatába állítaná. De egy „mezítlábas” vidéki értelmiségiként hogy is engedhetem meg magamnak, hogy egy ilyen „nagy embernek” tanácsokat adjak….

Lengyel László (Forrás: 168 óra)

Ami a mai Magyarországon van, akár egy sajátos hungarikumnak is nevezhető. Az egykori „szocialista tábor” országai közül csak nálunk élte túl a rendszerváltást az egykori állampárt. Legfeljebb annyi történt, hogy a párt megnevezéséből elhagytak egy „M” betűt. Pedig a nemrég megbuktatott pártelnök, Mesterházy Attila  mennyire igyekezett bizonygatni a megújulást. Eleinte ez még hihetőnek is tűnt, néhány új arcot előtérbe toltak, de az álságos összefogást kierőszakoló, még élő „régi jó elvtársak” újból átvették az irányítást. Sajnálom, hogy az a Lengyel László, akit negyedmagával még kitaszítottak az állampártból, most ismét régi elvtársainak a keblére borulva zokogja el bánatát.  

Orbán Viktor tusványosi előadása is nagyon megviselhette Lengyel Lászlót, amire következtetni lehat az Erdélyi Riportnak adott nyilatkozatából (A szabadság fantomja, 2014. augusztus 15.-i szám, 14. oldal), amikor ilyeneket mond: „A magyar miniszterelnök kockázat nélkül beszél veszélyes ostobaságokat”.

Nem árt egy kicsit visszatekinteni, mit is állított Lengyel László 2013 októberében, a Vasárnapi Híreknek adott nyilatkozatában?

„Még mindig állnak a 14-es választás alaptételei:

1) 1990 óta, egyetlen kivétellel, mindig mentek a kormányok, és a választók többsége ma is úgy gondolja, hogy a kormánynak mennie kell.

2) A Fidesz valamennyi erős társadalmi csoportot érdekeiben és értékeiben megsértette.

3) Az országnak négy év után sincs növekedési kilátása és szembemegy az európai folyamatokkal.

4) Erős néppártot csak széles választói koalícióval lehet legyőzni.

5) Az új választási rendszer beláthatatlan kockázatot jelent valamennyi politikai erőnek.”

Jóslatai egyik esetben sem jöttek be.  Ahogy a mostani állításai is csupán minden reális alapot nélkülöző vágyálmok.