Úgy tűnik,
mintha Lengyel László nem is ezen a világon élne, aki egy maga kreálta
Gazdaságkutató nevű elefántcsont-torony álomvilágába zárkózott. Megrökönyödve
olvasom az alábbi sorait: „Most mindenki depresszióban, reménytelenségben
üldögél, de a megszabadulás Orbántól és a napi félelemtől hallatlan
felszabadultságot hozna”. Ez egyáltalán
nem igaz. Mert ha valóban így lenne, akkor mivel magyarázható a Fidesz kiugróan
magas népszerűsége? Lengyel olyan képtelenséget állít, mint amilyen az is, hogy
az esetleges „baloldali” győzelem olyan lenne, mint az amikor „valaki feljön a
pincéből, látja hogy romok vannak odafönt, de végre senki nem lő,
hozzákezdhetünk a szabad élethez”. Ma már senki sem kér abból a szabadságból,
ami egyszer már valóságosan is bekövetkezett 1945 tavaszán, amikor az emberek valóságosan
is feljöttek a pincéből. Magam is
tapasztaltam, hogy – igaz még
kamaszként - milyen is volt az a szabadság, ami akkor
beköszöntött. Erről jut eszembe, hogy az akkor kötelezővé tett „Szabadság!” köszöntés
valójában rabságot jelentett. Lengyel
László ezt kívánja visszahozni? Csak egy olyan sértett ember képes erre, aki a
rendszerváltás után nem kapott semmilyen stallumot vélt érdemeiért. Ezért most visszatér egykori övéihez.
A
rendszerváltozás óta előbb szimpátiával, majd egyre nagyobb értetlenséggel olvastam
írásait. Lengyelt is az a mérhetetlen Orbán-ellenes gyűlölet vezérli, mint a magukat
egyedüli üdvözítőnek kikiáltó urbánusokat is, az első „chartás” tüntetéstől a
Farkasházy-féle kerti-partikon át a hungarocell-szobor döntögetőkig.
Lengyel
meg sem kísérli felvetni azt a kérdést, hogy a „baloldalnak” a kudarcok okait
nem-e inkább önmagában kellene keresni? Meg
sem kísérli, hogy a magát baloldalinak hazudó, az önfelszámolódás szélére
szorult utódpártban keressen hibákat. Ezt a pártot ugyanúgy szentnek és
sérthetetlennek tekinti, mint amilyen annak idején volt „az ország vezető
ereje”. Pedig - mint
azt többször is állítottam - a magyar demokráciának nagy szüksége lenne
egy nyugat-európai értelemben vett, valódi baloldali pártra, ami már sem
elitjében, sem szervezetileg, sem sajtójával nem kötődik a megbukott proletárdiktatúra
pártjához. Sokkal jobban szolgálna a magyar demokrácia és az ország érdekeit,
ha Lengyel László, kétségtelen képességeit és tehetségét egy megújult baloldal
megteremtésének szolgálatába állítaná. De egy „mezítlábas” vidéki
értelmiségiként hogy is engedhetem meg magamnak, hogy egy ilyen „nagy embernek”
tanácsokat adjak….
Lengyel László (Forrás: 168 óra) |
Ami a mai
Magyarországon van, akár egy sajátos hungarikumnak is nevezhető. Az egykori
„szocialista tábor” országai közül csak nálunk élte túl a rendszerváltást az
egykori állampárt. Legfeljebb annyi történt, hogy a párt megnevezéséből
elhagytak egy „M” betűt. Pedig a nemrég megbuktatott pártelnök, Mesterházy Attila mennyire igyekezett bizonygatni
a megújulást. Eleinte ez még hihetőnek is tűnt, néhány új arcot előtérbe
toltak, de az álságos összefogást kierőszakoló, még élő „régi jó elvtársak”
újból átvették az irányítást. Sajnálom, hogy az a Lengyel László, akit
negyedmagával még kitaszítottak az állampártból, most ismét régi elvtársainak a
keblére borulva zokogja el bánatát.
Orbán Viktor
tusványosi előadása is nagyon megviselhette Lengyel Lászlót, amire
következtetni lehat az Erdélyi Riportnak adott nyilatkozatából (A szabadság
fantomja, 2014. augusztus 15.-i szám, 14. oldal), amikor ilyeneket mond: „A
magyar miniszterelnök kockázat nélkül beszél veszélyes ostobaságokat”.
Nem árt
egy kicsit visszatekinteni, mit is állított Lengyel László 2013 októberében, a
Vasárnapi Híreknek adott nyilatkozatában?
„Még mindig állnak a 14-es választás alaptételei:
1) 1990 óta, egyetlen
kivétellel, mindig mentek a kormányok, és a választók többsége ma is úgy
gondolja, hogy a kormánynak mennie kell.
2) A Fidesz valamennyi erős
társadalmi csoportot érdekeiben és értékeiben megsértette.
3) Az országnak négy év
után sincs növekedési kilátása és szembemegy az európai folyamatokkal.
4) Erős néppártot csak
széles választói koalícióval lehet legyőzni.
5) Az új választási
rendszer beláthatatlan kockázatot jelent valamennyi politikai erőnek.”
Jóslatai
egyik esetben sem jöttek be. Ahogy a
mostani állításai is csupán minden reális alapot nélkülöző vágyálmok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése