A Dunánál

 József Attila számomra az egyik legnagyobb magyar költő. Régi tisztelője és csodálója vagyok. A Facebook oldalamra is olyan profilképet választottam, ahol József Attila szobra mellé ülhettem a „rakodópart alsó kövére”, mondogatva magamban ezeket a sorokat:

A rakodópart alsó kövén ültem,
néztem, hogy úszik el a dinnyehéj.
Alig hallottam, sorsomba merülten,
hogy fecseg a felszín, hallgat a mély.
Mintha szívemből folyt volna tova,
zavaros, bölcs és nagy volt a Duna.

 

Ezért is fogadtam különös értetlenséggel Tasnády-Sáhi Péternek, 

kedvenc lapomban, az Erdélyi Riportban közölt írását, aki többek

között  -  Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnökére célozva  - 

így fogalmaz: „Gondolt vele valamit, vagy csak Tusványos előtt, 

parlamenti dolgozószobájában merengve, vigyázó szemeit a 

Duna-partra száműzött József Attila szoborra vetette és eszébe 

jutott: Dolgozni csak pontosan, szépen… Atikám, köszi, ez lesz a

 mottó?”
 

Az emlékmű még a korábbi helyén, bokrok és fák közé bújtatva.

Nem nehéz arra következtetni, hogy Tasnádi-Sáhy Péternél, budapesti ál-baloldali liberális barátaihoz hasonlóan, nagyon kiverhette a biztosítékot Orbán Viktor tusnádfürdői előadása, ha a mai napig sem volt képes napirendre térni afölött, hogy József Attila nevezetes szobra most már valóban a Dunánál, a „rakodópart” közvetlen közelében van, és nem a Parlament oldalhomlokzata előtt, bokrok és cserjék közé zárva. Nem értem, hogy a szobor áttelepítése egy olyan új helyszínre, ami a vershez igazodva, 20 méterrel közelebb kerülve a Dunához, miért lenne „száműzetés”? Nem Balatonszárszóra, nem a nagytétényi szoborparkba, vagy ne adj isten Recskre, a Hortobágy közepébe, netán Szibériába „száműzték”, hanem egy új, a költő és a vers szellemiségéhez méltóbb helyre, ahonnan közvetlen rálátás van a Dunára és világörökség részét képező, a magyar főváros egyik legszebb panorámájára, amit a budai oldal nyújt. 

Már az új helyén nézi a Dunát

Nehéz lenne ennél szebb és méltóbb helyet találni a költő emlékét megörökítő műalkotásnak. Ezt száműzetésnek nevezni csak rosszindulattal lehet. Ez a helyszín logikus egységbe fogja a verset, a Duna „rakodó partját”, az Országházat és a Kossuth-tér Lánchíd felőli oldalát. Minden bizonnyal ez a gyönyörű vers ihlette a két művészt, (Marton László szobrász-művészt és Vadász György építészt, aki a talapzatot tervezte) amikor megalkották ezt az emlékművet.

Szerintem mára már majdnem mindenki megnyugodott. A közösségi oldalakról elmaradtak a korábbi, szélsőségesen durva hangnemű kommentek, melyeknek szerzői, baloldaliakra jellemző szokás szerint, triviális szavakkal „fűszerezik” véleményüket.

Előtte "bölcs és nagy volt a Duna". A háttérben a budai oldal. (Forrás: mandiner.hu)

Ez nem csak alpári demagógia, de a kommentezők politikai kultúrájának hiányát és műveletlenségét is jól tükrözik. De sajnos, Tasnády-Sáhi Péter a tőle megszokott módon, továbbra is hirdeti csillapíthatatlan Orbán-ellenes fóbiáját, amikor a szobor-ügyet ürügyül használva, ostorozza a magyar miniszterelnököt. Ez persze szíve-joga, de ehhez ne a nemzet egyik legnagyobb kötőjének emlékét használja, mert ez már ízléstelenség.    

Ha nagyságot nem is, bölcsességet illene tanulni a Dunától. A Duna lehet zavaros, de a gondolatok maradjanak tiszták, pontosak és szépek.