A krími krimi

Az ukrán válságról, ezen belül is a krími helyzetről már mindenki szinte mindent leírt vagy elmondott. De az ukrajnai események alakulása még tartogathat váratlan fordulatokat, melyeket ma még nehéz lenne megjósolni. Azért is fogtam neki e bejegyzés megírásához, mert de úgy vélem, hogy számomra is maradt még mondanivaló. A mostani válságos helyzetről is elmondhatná Pelikán elvtárs, hogy a „nemzetközi helyzet fokozódik”, amit egy másik „klasszikus” így tetézne: „Mi az hogy, nagyon is!”

Amiért klaviatúrát ragadtam, annak egyebek mellett az is az oka, hogy ifjú koromban, diákként közel öt évet töltöttem Oroszországban, pontosabban az akkori Szovjetunióban (Leningrádban) és három hónapos nyári gyakorlaton voltam Ukrajnában, Kijevben is. A kérdésről szólva az sem mellékes, hogy Romániában éltem le eddigi életemnek több mint felét. Kijevi tartózkodásom idejéből szeretnék felidézni egy személyes tapasztalatot, ami talán elősegíti a mostani események jobb megértését.  Akkoriban Kijevben, Szovjet Ukrajna fővárosában szinte mindenki csak oroszul beszélt.  No, nem azért, mintha bárkinek is baja származhatott volna abból, ha megszólal ukránul. Ez jellemezte a többi ukrajnai nagyvárost is.  Még a született ukránok is jobban ki tudták fejezni magukat oroszul, akárcsak a mostani vezető ukrán politikusok is. Ennek az lehetett az oka, hogy az egyetemeken és főiskolákon, de még a középiskolák többségében is, különösen a műszaki és természettudományok oktatási nyelve az orosz volt. Az ukrán nyelvből többnyire vagy hiányoztak e tudományágak műveléséhez szükséges szakkifejezések, vagy ha voltak is ilyenek, azokat még az ukrán anyanyelvűek sem ismerték.  

A Krím-félsziget. Forrás: Google earth

Éppen leningrádi tartózkodásom idején, 1954-ben, Hruscsov, az akkori legfőbb szovjet vezető, addig az Orosz Föderációhoz tartozó Krím félszigetet Ukrajnának „ajándékozta”, az orosz-ukrán „örök barátság” zálogaként, abból az alkalomból, hogy ekkor ünnepelték Ukrajna Oroszországhoz történő csatlakozásának 300. évfordulóját.  Anélkül döntött, hogy az ottaniakat megkérdezte volna.  Vagyis róluk, de nélkülük. Az akkori szokásoknak megfelelően, Hruscsov döntését a párt központi bizottsága egyhangúlag elfogadta és lelkesen, felállva megtapsolta. Hruscsov annak ellenére döntött így, hogy a krími lakosság meghatározó hányada orosz volt, sőt az ott élő ukránok többségének is orosz volt az anyaanyanyelve. A II. világháború után, Sztálin parancsára Közép-Ázsiába kitelepített őshonos tatárok ekkoriban kezdtek visszaszivárogni őseik földjére. A tatár nemzetiség részaránya jelenleg 12% körüli, akik továbbra is Ukrajnához kívánnak tartozni, a kitelepítésük idején elszenvedett, oroszok által elkövetett megaláztatások miatt.  Hruscsov idejében még senki se gondolhatta, hogy 50 év múltán nem lesz Szovjetunió, Ukrajna önálló országgá válik, ami és a Krím félsziget körüli vita világra szóló válságot idéz elő. 

Orosz zászló a krími parlamenten. Forrás: kommersant.md

Ha néhány évtizeddel ezelőtt egy idegen végigsétált Kijev központjának utcán is terein, szinte kizárólag ukrán nyelvű feliratokat láthatott. Ezek megértése egyetlen orosznak sem okozhatott gondot, mert nagy eltérés nincs a két nyelv írott változata között.  Nekem is inkább a beszélt ukrán nyelv megértése volt nehezebb, amikor a nyári gyakorlaton alkalmam volt  -  főként vidékről származó  -  ukránul beszélő munkásokkal találkozni. Az viszont tény, hogy az ott eltöltött közel három hónap alatt, nem tapasztaltam semmilyen orosz-ukrán ellentétet, bár romániai kisebbségiként különösen figyeltem erre.

A Szovjetunó felbomlása és Ukrajna függetlenné válása után, biztosan változott a helyzet az orosz-ukrán együttélés terén. Ahogy a saját államiságot kivívó nemzeteknél ez történni szokott, az emberekben felerősödő nemzeti érzés egy idő után más nemzetek iránti gyűlöletig fajulhat, ami táptalaja a szélsőjobboldali nacionalizmusnak. Ez a folyamat ment végbe Ukrajnában is az utóbb két évtized során, ami különösen Kijev központjában, a Majdanon  vett tragikus fordulatot, több mint 100 ember halálát okozva.

Ez a szélsőséges nézetektől sem mentes, megerősödő nemzeti öntudat egyben azt is jelent, hogy  az ukránok Oroszországtól való függetlenségük garanciáját az Európához és a NATO-hoz való közeledésben látják. Tyimosenkó korábbi miniszterelnök, Ukrajna biztonságának szavatolása érdekében egyenesen a NATO-ba és az Európai Unióba való azonnali belépést szorgalmazza. A két szervezet számára ez nyilván elfogadhatatlan. Ezzel kapcsolatban emlékeztetnék a Kennedy elnöksége idején bekövetkezett kubai rakétaválságra, amikor közel álltunk egy új világháború kitöréséhez. Amerika ma sem tudná elfogadni, hogy az oroszok rakétákat telepítsenek határai közelébe. Ugyanilyen háborús fenyegetettség állna elő akkor is, ha tegyük fel a NATO csapatokat és rakétákat telepítene Ukrajnába.

Tyimosenkó a siratófalnál. Forrás: internet

Ezzel szemben Oroszország szeretné bevonni Ukrajnát abba a vámunióba, melynek Oroszországon kívül tagja még Kazahsztán és Fehéroroszország (Belorusz).

A legújabb fejlemény, hogy az orosz felsőház szabad kezet adott Putyin elnöknek ahhoz, hogy szükség esetén csapatokat vezényeljen Ukrajnába, amennyiben az ottani orosz kisebbséget sérelem érné. Valójában az orosz csapatok már ott vannak a Krím félszigeten. Furcsamód, két napja még arról szóltak a híradások, hogy „ismeretlen eredetű katonai egységek” létesítettek ellenőrző pontokat a Krím félsziget útjain és elfoglalták a Krími Autonóm Köztársaság repülőterét és a parlament épületét a fővárosban, Szimferopolban.  Ez pedig már válság a javából, ami kiváltotta az USA és az Európai Unió éles tiltakozását. De ennél többet aligha fognak tenni. A válságot tetézi, hogy nem csak az ukrán haditengerészet frissen kinevezett parancsnoka, de az ukrán hadsereg több ezer katonája dezertált és átállt az oroszokhoz. És akkor még nem is beszéltünk az összeomlás szélén álló gazdaságról és az ország fizetésképtelenségéről.

Idén, március 16-án, a krími oroszbarát helyi kormányzat népszavazást kíván tartani a terület hovatartozásáról.  A népszavazás eredményének legfeljebb csak szimbolikus jelentősége lehet, hiszen az orosz hadsereg de facto máris uralja a félsziget nagyobbik részét. Minden bizonnyal a többségben levő orosz lakosság az Oroszországhoz történő csatlakozás mellett fog dönteni.  Ezek után a válság csak tovább mélyülhet, mert a szintén orosz többségű keleti országrész (Harkov és Donyeck környéke) máris követeli az Oroszországhoz való csatlakozását. Ezekben a városokban kitűzték az orosz lobogót a közintézményekre.  Másrészt a krími ukrán-barát tatárok akár fegyveres ellenállást is kirobbanthatnak. Beláthatatlan következményekkel járna, ha külföldi muszlim harcosok is csatlakoznának hozzájuk..

Orosz katonák a krími parlament előtt (kommersant.md)

Joggal feltételezhető, hogy Oroszország a Krím félsziget esetében ugyanarra a megoldásra törekszik, mint Georgiában (Grúziában), ahol a jogilag részét képező, de zömében orosz-ajkú lakosságú Dél-Oszétiát és a Fekete-tenger melléki Abháziát szállta meg, amihez még jogalapja is volt.  Ezt a lépését az ottani orosz-ajkú lakosság veszélyezettségével indokolta. Ez a két terület kikiáltotta saját függetlenségét, amit csak Oroszország ismert el. A Krím félsziget, pontosabban a ma még jogilag Ukrajna részét képező Krími Autonóm köztársasággal némileg más a helyzet. Egyrészt azért, mert ez a terület közvetlenül nem határos Oroszországgal, másrészt pedig azért, mert az itt található a szevasztopoli stratégiai jelentőségű haditengerészeti bázis. Oroszország nemzetközi szerződés alapján 2042-ig jogosult ezt, az orosz történelemben kiemelkedő szerepet betöltő bázist használni.

Krími félsziget. Voroncov. Forrás: kommersant.md

Az utóbbi hetek ukrajnai eseményei a térséget a világ geopolitikai válságövezetévé tették. Ez érinti az Ukrajnával szomszédos országokat, de ezen belül is különösen Romániát, mint a Krímhez legközelebb fekvő NATO-tag országot.  Ezen kívül különös jelentősége van annak is, hogy Románia két szakaszon is határos Ukrajnával (északon, a román- magyar-ukrán hármas-határ és a Moldovai Köztársaság közötti szakaszon, délen pedig a Moldovai Köztársaság és a Duna fekete-tengeri torkolata között), valamint annak is, hogy jogilag a Moldovai Köztársaság részét képező Transznisztria (Dnyeszteren túli) területén jelentős orosz csapatok állomásoznak. Ez a főként oroszok által lakott terület, gyakorlatilag kivonta magát Kisinyov fennhatósága alól. Az itt állomásozó több ezer főnyi orosz katonaság utánpótlása Ukrajnán keresztül történik. Ez az utánpótlási vonal kerülhet veszélybe, ha az orosz-ukrán ellenségeskedés tovább fokozódik (Moldovával és Transznisztriával már foglalkoztam egy korábbi, 2013. december 13-i bejegyzésemben is: Székelyek, gagauzok és Moldova egyesülése Romániával)

Egy történelmi helyszín: Jalta.   Forrás: Internet

. Mivel a Moldovai Köztársaságnak Ukrajnán kívül csak Romániával van közös határa, meglehetősen abszurd helyzet állhat elő, ha a Transznisztriában állomásozó orosz csapatok utánpótlási vonala a NATO-tag Románián át vezetne.

Nem zárható ki, hogy orosz nyomásra kikiálthatják a Dnyeszteren-túli Köztársaság de facto függetlenségét, amit Oroszország nyomban elismerne. Ezzel Ukrajnát nem csak keleti irányból, de nyugat felől is sakkban tarthatnák az oroszok. Ez az Oroszországtól több száz km távolságra levő terület, valójában egy Ukrajna és a Moldovai Köztársaság közé beékelődött enklávé, ami katonai szempontból csak valamilyen rosszemlékű „korridoron” át lenne elérhető.  

A helyzetet tovább bonyolíthatja néhány vezető román politikus, köztük elsősorban Băsescu * elnök többször hangoztatott azon kijelentése, hogy a Moldovai Köztársaságnak  egyesülnie kellene Romániával.

Nagy-Moldova területe 1300 körül. Forrás: Euratlas.net

Ezt nem csak az ott élő orosz, ukrán és gagauz népesség utasítja el határozottan, de még a román anyanyelvű moldovai lakosság zöme is, akik féltik az ország szuverenitását és hallani sem akarnak a Romániával történő egyesülésről. A moldovai web-oldalakon lehet találkozni olyanok véleményével, akik elfogadnák ugyan az egyesülést, de csak a mai Románia részét képező Moldovával, létrehozva a történelmi „Nagy-Moldovát”. Ennek a témának már csak felvetése is kész szentségtörés, hiszen ez Románia felbomlását jelentené.

Basescu elnök koccint az egyesülésre. (Moldova suverana)

A Moldovai Köztársaság területén belüli Gagauz Autonóm terület vezetője, Mihail Formuzal, kilátásba helyezte a Gagauz Köztársaság kiválását a Moldovai Köztársaságból, vagyis a függetlenség kikiáltását, amennyiben komolyan szóba kerülne a Romániához történő csatlakozás kérdése.  Lám milyen következményei lehetnek a mostani ukrán krízis elmérgesedésének, különösen akkor, ha néhány román politikus továbbra is kitart a „nagy egyesülés” szándéka mellett.

A románoknak politikai rezsimtől függetlenül, hagyományosan rendkívül céltudatos, találékony és eredményes diplomáciájuk volt és van. Ennek köszönhetően most is, akár erényt is kovácsolhatnak a szomszédságukban kirobbant válságból. Meggyőződésem, hogy a román külpolitika irányítói  -   a mindenkori kormány politikai színezetétől függetlenül  -    minden lehetőséget ki fognak aknázni ahhoz, hogy elnyerjék a nemzetközi közvélemény Románia iránti elismerését és szimpátiáját. Vagyis nem hagyják, hogy sodródjanak az eseményekkel, mint ahogy ez más, kevésbé ügyes országokkal történik.    

_____________________________    

* Lásd:  http://moldova-suverana.md/article/are-bsescu-acceptul-ue-i-al-sua-atunci-cnd-vorbete-despre-r-moldova-ca-fiind-un-teritoriu-romnesc_4269