A "szárszói panoptikum" után

A hazai baloldali és liberális médiumok elragadtatással írtak a nemrég, Farkasházy Tivadar balatonszárszói kertjében lezajlott találkozóról, amit a szervezők nagyképűen neveztek „szárszói találkozónak”. Az egyik legnépszerűbb közösségi oldalon, már korábban szóvá tettem, hogy ez az elnevezés már történelmileg foglalt. Erről a kerti-partiról a héten riportsorozatot mutat be az ATV, melyben szépítgetni próbálja majd a „holdudvarból” kiszivárgott kisebb-nagyobb botrányokat. Nagyon találó Fábry Sándor mondása, aki ezt a kerti csődületet szárszói panoptikumnak nevezte. Mert valójában itt gyűlt össze a politikai hatalomból kiszorult, magát baloldalinak hazudó liberális holdudvar színe-java és… fonákja. Többnyire levitézlett, elhasználódott, a politikai térfél szélére sodródott, hitelüket vesztett politikusok, médiamunkások, művészek és egyéb udvari hírességek. Persze voltak kivételek is. Ilyennek tekintem Mesterházy Attilát, aki elég kényelmetlenül érezhette magát ebben a díszes társaságban. Hogyan is lehetett volna jó hangulata Szárszón az MSZP elnökének, amikor a jelen levő liberális elit külföldre szakadt legismertebb szószólója, az osztrák sógorok sajtóját maga alá gyűrő

Paul Lendvai Bajnait akarja. 

Paul Lendvay, neki csak a taposó szerepet szánta azon a tandemen, melynek kormányosává a Bajnai nevű ex-libakupecet szánták. Jelen volt még egy másik, korábbi kormányos is, aki a 2010. évi versenyen nem bírta bevenni a kanyart és akkorát bukott, hogy a pályára való visszatérése teljesen reménytelen. Különben is, a baloldali térfélen tanyázó, egykori csapattársait nagyon zavarná Fletó visszatérése, akit még ebből a panoptikumból is kiutálták.

A pódiumon Mesterházyt és Bajnait eresztették össze egy házi viadalra. Igaz, a nagyobb ütéseket nem egymástól kellett elszenvedniük a Farkasházy-féle esztrád színpadon, mert a következő évi nagy politikai pár(t)viadal két baloldali résztvevője közül, szinte kizárólag Bajnai kapja az egyre megrendítőbb ütéseket a versenyben győzelemre álló Fidesztől.  

Szocialista szemszögből nézve, Mesterházy kivételes érdeme, hogy a 2010. évi megrendítő vereség után, sikerült a pártját kihúzni a gödörből, ahová a sokak által még mindig istenített őszödi böszme taszította. Az, aki most maga is kitaszított lett. A szárszói kerti-parti politikai pódiumán Mesterházy kényszeredett kettőst kellett bemutasson Gordonkával, három BMX hegyikerékpárral idétlenkedve. Joggal felmerülhet az a kérdés, hogy bár a Fidesz most inkább Bajnait, mintsem Mesterházyt támadja rendszeresen, ez utóbbi mégis keményen beszól a Fidesznek (pl. „a Zorbán-rezsimet meg kell buktatni”, „trafik-mutyizás”, „Közgép-maffia”, stb.). Ez érhető, mivel az MSZP és a Bajnai-párt közötti politikai csatározásban keménynek kell mutatkozni. A Mesterházy elleni mérsékeltebb Fideszes támadásnak két oka lehet. Egyrészt a Fidesz számára Bajnai lehet a

Heller Ágnes - ünnepi díszben.

veszélyesebb, kártékonyabb és talán valamivel nagyobb támogatottságnak örvendő ellenfél, akit Mesterházy mögé kell szorítani. Ezért ő az első számú célpont, annak ellenére, hogy a kezdeti nagy nekibuzdulás után, amikor ő szerette volna az egész baloldali-liberális tábort bekebelezni, be kellett lássa, hogy számára az MSZP ehhez túl nagy falat.  Másrészt a Mesterházyval szembeni kíméletesség oka lehet az is, hogy a Fidesz szívesebben látna az ellentábor élén egy megújulásra képes, a régi, az egykori nomenklatúrához tartozó öregektől megszabadulni készülő, európai értelemben vett baloldali-szociáldemokrata pártot, mintsem az SZDSZ romjain újjászülető, az Együtt-2014 mezébe bújó, a Bajnai-csapat által irányított, szélsőséges liberális, globalista tömörülést.

Ugyanakkor az MSZP-ben még ma is meghatározó szerepet játszanak olyan régi, hétpróbás, ugyancsak panoptikumba való „keménykalapos elvtársak”, mint Józsa István, Tukacs István, Draskovics Tibor, Kovács László, Lendvai Ildikó, Szekeres Imre, Tabajdi Csaba és még néhányan, akik aligha fogják átengedni a párt vezetését a feltörekvő ifjú titánoknak, Mesterházyval az élén. 

Vannak vélemények, miszerint a mérsékelt jobb- és baloldal közötti, valamilyen szintű kiegyezés a magyar belpolitikában egy egészséges pezsgést hozhatna, ahol a nemzeti érdek védelme nem lenne többé szitokszó. A Fidesznek azért fűződhetne érdeke egy minimális szintű kiegyezéshez egy mérsékelt baloldallal, mert bár nagy esélye van a jövő évi parlamenti választások megnyerésének, a 2/3-os többségre már aligha számíthat, ami nélkül nem lehetne elfogadni a parlamentben minősített többséget igénylő törvényeket, netán újabb alaptörvény-módosítást. Amennyiben az MSZP, a jobboldali iránti gyűlölettől vezérelve, egy ilyen jövőbeni, minimális együttműködésre se lenne hajlandó, a lehetséges kockázatok ellenére, a

Vágó István és Gyurcsány 

Fidesz esetenként kénytelen lenne elfogadni a Jobbik külső támogatását, ami egy újabb Tavares-jelentéshez vezethetne. Egy Fidesz – Szociáldemokrata párti, jövőbeni laza együttműködés előnyt jelenthetne Magyarországnak azért is, mert az megakadályozhatna néhány olyan további elhamarkodott, hibás döntést, mint amilyeneket a 2/3-os parlamenti többséggel rendelkező Fidesz nem elég megfontolt módon, kétségtelenül meghozott.

De egy mégoly szerény kiegyezésre most még nem látok semmi esélyt.  Hogyan is lehetne kiegyezni olyanokkal, akik minden adandó alkalommal, saját hazájukat támadják külföldön, nem csak lejárató propagandával, de szavazataikkal is. Nagyon gyenge érv, hogy ők nem a hazájukat, hanem a „demokráciát felszámoló”, annak ablakaira „rácsokat csavarozó” Orbán-kormányt támadják.  Ezt a hamis érvet előszeretettel hangoztatja a hazai bal-liberális média. Jogosnak tartom azt a felvetést, hogy az Európai parlament öt magyarországi képviselője, a magyar Országgyűlés színe előtt indokolja meg a hazaárulással felérő, Magyarország elítélése melletti szavazatát a Tavares jelentés elfogadásakor. Sajátos ellentmondás van abban, ahogy a magukat a demokrácia felkent papjainak képzelő baloldali képviselők éppen azoktól féltik a magyar demokráciát, akiket a magyar nép nagy többsége demokratikus úton megválasztott. Azok féltik a magyar demokráciát, akik saját maguk és elődeik évtizedekig irányították a kommunista diktatúrát Magyarországon. Most meg ők tetszelegnek a demokrácia élharcosainak jelmezében. Röhej!  

Az ellenzék kormányellenes támadásait a hazai parlamentben, és nem a nemzetközi fórumokon kellene lefolytatni. Elképzelhetetlen, hogy a szomszédos országok bármelyikének ellenzéki pártjai, ideológiai beállítottságuktól függetlenül, nemzetközi fórumokon hazájuk ellen szavazzanak. Vagy, ahogy évekkel ezelőtt mondta Orbán Viktor a Bálványosi Szabadegyetemen: „rárontsanak saját nemzetükre”. Ez egy olyan, sajátos magyar hungarikum, ami elsősorban az országnak okoz nagy károkat.  

(Felhasznált fotók forrása: Internet - index.hu)