Hála istennek megtörtént Károlyi szobrának eltávolítása! De sajnos, ezzel az ügy nincs még lezárva, ugyanis Siófok önkormányzatának a határozata értelmében, városunk egyik leginkább frekventált terén kívánják újra felállítani. Sajnálom, hogy már a maga korában is árulónak bélyegzett politikus hozhat kétes hírnevet Siófoknak.
Erről az esetről három dolog jutott eszembe:
1. A Károlyi-szobor eltávolításának kérdése végre jó okot szolgáltathatott volna egy minimális nemzeti egység kibontakozásának irányába. Sajnos a posztkommunisták ebből is olyan politikai ügyet kreáltak, amivel saját, igencsak megkopott népszerűségükön szeretnének valamicskét javítani. A magyarországi lakosság túlnyomó többségének - legalábbis eddig - nem sokat mondott Károlyi neve, valódi tettei pedig még annyit sem. De a legelvakultabb, magukat baloldalinak hazudó „szocialista” hívek vakon követik párjuk és (egykori) kormányuk véleményét. Az első világháborúban vesztes és a végsőkig kizsigerezett Magyarország könnyű prédája volt az oroszországi puccs („Nagy Októberi Szocialista forradalom”) következtében világhatalomra törő bolsevikoknak, akik fő támogatói voltak az őszirózsás forradalomnak és az általuk is csupán átmeneti megoldásnak tekintett „első” köztársaságnak. Nem kétséges, hogy ebben ők maguk is csak bábszerepet szántak Károlyinak. Most végre jó alkalom lehetett volna arra, hogy a történelmi igazságnak megfelelően, az akkori magyar bolsevikok mai utódai végre elismerjék Károlyi bűnösségét (vagy ahogy ők szeretik mondani, „elhatárolódjanak” tőle) és végképp szakítsanak kommunista gyökereikkel. Ehelyett azzal fenyegetőznek, hogy két év múlva, ismét hatalomra kerülve, eredeti helyére visszaállítják a szobrot. De szerintem savanyú a szőlő. Annyira nem vagyok elfogult, hogy megkérdőjelezzem egy baloldali párt létjogosultságát, de az olyan (kellene) legyen, mely úgy politikájával, mint vezetőinek előéletével képes bebizonyítani, hogy semmi köze a kommunista múlthoz és nem tekinti magát az egykori MSZMP jogutódjának.
2. Különösen abban a városban, ahol méltó emlékhelyet állítottak hazánk Trianonban eldöntött megcsonkításának, nem lehet helye egy olyan politikus emlékművének, aki meghatározó szerepet játszott abban, hogy ez a megcsonkítás bekövetkezzen. Szégyenletesnek tartom, hogy ehhez éppen egy jobboldali városvezetés adta hozzájárulását. Szánalmas megközelítés a polgármester úr azon magyarázkodása, hogy a Károlyi-szobor nem egy káros szerepet játszott politikus emlékét fogja megörökíteni, hanem egy Siófokra látogató megtört, megfáradt, pihenni vágyó, egyszerű öregemberét.
3. Sajnos, a Trianon következtében a határon túlra kényszerített magyarság saját sorsán megtapasztalhatta Károlyi árulásának súlyos, máig ható következményeit. Életem nagyobbik felét magam is kisebbségiként éltem le, ezért személyesen is érintettnek tekintem magam. Gyerekkoromban a családi és baráti összejöveteleken gyakran szóba került a nemzetrontó Károlyi neve. Akkor többnyire a farkastorokkal született grófként emlegették. Gyermekként nehezen tudtam felfogni, hogy mi a fene is lehet az a farkastorok. Később, felnőttként megértettem, hogy egy ember, különösen pedig egy politikus tettei, és nem a testi fogyatékossága adhat okot negatív megítéléséhez. Akik számára Károlyi leginkább visszataszító figurája a magyar történelemnek, azok éppen a határon túli magyarok. Ezért nem kétséges, hogy támogatom a siófoki Civilek a Nemzetért Egyesület azon álláspontját, hogy ne Siófok legyen az a város, ahol köztéri szoborral örökítik annak az embernek az emlékét, aki hazánknak mérhetetlen nagy veszteséget és fájdalmat okozott.
Szeretném remélni, hogy a szobor lebontása után, a siófoki önkormányzat felülvizsgálja eddigi álláspontját. A többség számára megnyugtató megoldást csak az jelentene, ha a szobrot a szoborparkba, vagy egy zárt kertbe helyeznék el, ahol hódolói leróhatnák kegyeletüket, ami minden halottat megillet.
Erről az esetről három dolog jutott eszembe:
1. A Károlyi-szobor eltávolításának kérdése végre jó okot szolgáltathatott volna egy minimális nemzeti egység kibontakozásának irányába. Sajnos a posztkommunisták ebből is olyan politikai ügyet kreáltak, amivel saját, igencsak megkopott népszerűségükön szeretnének valamicskét javítani. A magyarországi lakosság túlnyomó többségének - legalábbis eddig - nem sokat mondott Károlyi neve, valódi tettei pedig még annyit sem. De a legelvakultabb, magukat baloldalinak hazudó „szocialista” hívek vakon követik párjuk és (egykori) kormányuk véleményét. Az első világháborúban vesztes és a végsőkig kizsigerezett Magyarország könnyű prédája volt az oroszországi puccs („Nagy Októberi Szocialista forradalom”) következtében világhatalomra törő bolsevikoknak, akik fő támogatói voltak az őszirózsás forradalomnak és az általuk is csupán átmeneti megoldásnak tekintett „első” köztársaságnak. Nem kétséges, hogy ebben ők maguk is csak bábszerepet szántak Károlyinak. Most végre jó alkalom lehetett volna arra, hogy a történelmi igazságnak megfelelően, az akkori magyar bolsevikok mai utódai végre elismerjék Károlyi bűnösségét (vagy ahogy ők szeretik mondani, „elhatárolódjanak” tőle) és végképp szakítsanak kommunista gyökereikkel. Ehelyett azzal fenyegetőznek, hogy két év múlva, ismét hatalomra kerülve, eredeti helyére visszaállítják a szobrot. De szerintem savanyú a szőlő. Annyira nem vagyok elfogult, hogy megkérdőjelezzem egy baloldali párt létjogosultságát, de az olyan (kellene) legyen, mely úgy politikájával, mint vezetőinek előéletével képes bebizonyítani, hogy semmi köze a kommunista múlthoz és nem tekinti magát az egykori MSZMP jogutódjának.
2. Különösen abban a városban, ahol méltó emlékhelyet állítottak hazánk Trianonban eldöntött megcsonkításának, nem lehet helye egy olyan politikus emlékművének, aki meghatározó szerepet játszott abban, hogy ez a megcsonkítás bekövetkezzen. Szégyenletesnek tartom, hogy ehhez éppen egy jobboldali városvezetés adta hozzájárulását. Szánalmas megközelítés a polgármester úr azon magyarázkodása, hogy a Károlyi-szobor nem egy káros szerepet játszott politikus emlékét fogja megörökíteni, hanem egy Siófokra látogató megtört, megfáradt, pihenni vágyó, egyszerű öregemberét.
3. Sajnos, a Trianon következtében a határon túlra kényszerített magyarság saját sorsán megtapasztalhatta Károlyi árulásának súlyos, máig ható következményeit. Életem nagyobbik felét magam is kisebbségiként éltem le, ezért személyesen is érintettnek tekintem magam. Gyerekkoromban a családi és baráti összejöveteleken gyakran szóba került a nemzetrontó Károlyi neve. Akkor többnyire a farkastorokkal született grófként emlegették. Gyermekként nehezen tudtam felfogni, hogy mi a fene is lehet az a farkastorok. Később, felnőttként megértettem, hogy egy ember, különösen pedig egy politikus tettei, és nem a testi fogyatékossága adhat okot negatív megítéléséhez. Akik számára Károlyi leginkább visszataszító figurája a magyar történelemnek, azok éppen a határon túli magyarok. Ezért nem kétséges, hogy támogatom a siófoki Civilek a Nemzetért Egyesület azon álláspontját, hogy ne Siófok legyen az a város, ahol köztéri szoborral örökítik annak az embernek az emlékét, aki hazánknak mérhetetlen nagy veszteséget és fájdalmat okozott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése