2012. november 14., szerda

Gúnárok és kendermagos kakasok szárnyalása


Újra kezd benépesülni a politikai „baromfiudvar”. Miután a „szabadmadarakat” sikerült elhessegetni, beröppentek a legújabb szárnyasok: Gúnár Gedeon, a kendermagos kakas meg a többi „baromfi”. A legutóbbi hetek sajtója gágogásuktól és károgásuktól volt hangos. Bejegyzésemmel amúgy sem tudnám ezt a hangzavart fokozni (mert ezt most is csak legközelebbi barátaimnak és a magam szórakoztatására írom), de némi iróniával azon spekulálok, vajon minek köszönhető ugrásszerűen bekövetkezett népszerűségük, ami a még mindig belső meghasonlottságával küszködő kommunista utódpárt, az MSZP népszerűségét is  -  stílusosan szólva  -  túlszárnyalta. A külföldön mesterkedő pártelnök ezt azzal igyekszik ellensúlyozni, hogy a régi recept szerint hazáját újfent fasizálódással vádolja.  

Nem tudom, hogy a „szabad madarak” elszállása után, meddig szárnyalhatnak az új tollazatú régi szárnyasok.  Az eddigi böszme-imádók, látván hogy bálványukat ma már mind többen politikai bohócnak tekintik, ezt az időszakot látták a legalkalmasabbnak arra, hogy mutatványukkal egy régi-új figurát varázsoljanak elő a bűvös cilinderből. Nem nyuszit vagy galambot, hanem egy gágogó gúnárt meg a kendermagos kakast. A politikai varázslók éppen a mostani, gazdasági nehézségekkel terhelt időszakot tartották a legalkalmasabbnak a „hókusz-pókusz” bemutatására.  A politikai sóműsor rendezői és külföldi támogatóik, nem minden ok nélkül arra számítanak, hogy rövid az emberek emlékezete és ma már hajlamosak „bevenni” azt a dumát, miszerint a bajok okozója kizárólag a Fidesz úgymond elhibázott gazdaságpolitikája. Ezt fújja reggeltől estig, úgy a szélsőbalos - liberális, mint szélsőjobbos - jobbikos propaganda. De még azok is, akik azt szeretnék, hogy „legyen más a politika”. Ezzel nem azt akarom mondani, mintha a mostani jobbközép kormány ne követett volna el hibákat.  Ezek egy részével már korábbi bejegyzéseimben is foglalkoztam, de most sem fogok ezekről hallgatni, mert engem is aggodalommal töltenek el.

A megtollasodott „ludmillás szárnyasok” népszerűsége, a teljes lakosság körében néhány nap alatt elérte a 22%-ot, a főgúnár pedig már megelőzte Orbánt is. Persze ezeknek a felméréseknek az eredményeit fenntartásokkal kell fogadni, de még akkor is aggodalomra adhat okot, ha csak a fele igaz. Nehogy megismétlődön az 2002-es választások előtti időszak, amikor szinte senki sem kételkedett a Fidesz újabb győzelmében. Aztán keserű vereség lett a vége. A posztkommunista „baloldalnak” már a 2002. évi Fidesz-vereség előtt szállóigévé vált propaganda-szlogenjeivel („lop-stop”, „korona-úsztatás”, „happy-endezés”,  „közpénzek eltapsolása, lenyúlása”, „országimázs-országblamázs”, „Orbán-bányák”,  stb.) sikerült az egyszerű, kádári időkben „felcserepedett”, elbutított, félrevezetett, 19 ezer forintért megvásárolható szegény  emberek százezreit becsapni. Ezt teszik most is, sőt 2014-ig még rá is fognak erősíteni a „ludmillás” csapattal. Ahogy 2002-ben a Fidesz nem tudta semlegesíteni az ellenzék szempontjából hatásosnak bizonyult előbbi negatív kampány-szlogeneket, félő hogy most sem találja a meg a megfelelő ellenszert.  Ma már tudjuk, hogy elhibázott és értelmezhetetlen volt a Wermer András-féle, A jövő elkezdődött Fideszes szlogen. Ha a Fidesz nem hajtja végre a beígért elszámoltatást, ha most sem lesz képes változtatni a kontraszelektív személyzeti politikáján, botladozó külpolitikáján, elhibázott kultúrpolitikáján, katasztrofális kommunikációján és nem lesz képes arra sem, hogy a parlamenti munkában szakítson a bevett szokássá vált „azonnali korrekció” reflexével, 2014-ben megismétlődhet a 2002. és 2006. évi vereség.
                                                                     Forrás: Internet (ismeretlen szerző képe)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése